kniznerasztalos

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Magyar

Cégtörténet


Cégünk családi vállalkozás, mely 1976-ban egyszemélyes vállalkozásként indult, bútor és épületasztalos profillal.1994-ben egy betéti társaság is alakult mellé, mely 2002-ben átalakult Kft.-vé. Kezdetben az otthoni kis műhelyben lakossági megrendeléseket teljesítettünk, majd országszerte több mint 50 templom berendezését készítettük el a 70-es 80-as években. Az évek során a vállalkozás és munkák minőségének jó híre a megrendelők elégedettségének köszönhetően egyre jobban terjedt. Időközben a 3 főre növekedett vállalkozás 1990-re teljesítőképessége határára ért, mindenképp bővítésre volt szükségünk. A bővüléssel együtt járt a telephely változtatás is. A korábbinál nagyobb 600m2-es terület lehetővé tette e létszám növelését, és ezzel együtt természetesen a géppark is folyamatosan bővült. A vállalkozás képessé vált nagyobb megrendelések teljesítésére is. 1994-re a növekvő igényekre való tekintettel a műhely teljes gépparkját le kellett cserélni. A komolyabb gépesítés és a megnövekedett létszám lehetővé tette, hogy nagy generálkivitelezők mellé alvállalkozóként csatlakozzunk épület és bútorasztalos munkák elvégzésére.


2004-ben teljesen új üzembe költöztünk, mely már megfelel az Európai Uniós előírásoknak. Több mint 1000 m2-es területen, korszerű, -többek közt számítógép vezérlésű- gépeken folyik a termelés, asztalos végzettségű szakemberekkel, külön épület, bútor, és műbútor szakosodással. A modern gépek és a szakmai tudás együttesen garantálják a gyors, hatékony, pontos munkát, kifogástalan minőségben.
Az asztalos üzem tevékenysége alapvetően két részből áll, épületasztalos és bútorasztalos ipari termékek gyártása. Épületasztalos termékeink, mint külső és belső nyílászárók gyártását jelenti. Külső nyílászárókat a mai EURO szabvány szerint, és a régi geréb és kapcsolt gerébtokos kivitelben egyaránt készítünk. Itt főleg az egyedi méretek és formák jellemzőek.
Bútorasztalos termékeinkre vonatkozó megrendeléseinket adják bevételeink nagy részét. Általában egyedi tervezésű bútorokat gyártunk kiváló minőségben, de előfordul
főleg szállodai szobaberendezéseknél-, sorozatgyártás is.
A bútorasztalos részlegen belül, akárcsak az épületasztalos területen, szintén foglalkozunk régi bútorok restaurálásával, melyre egyre nagyobb igény mutatkozik partnereink részéről.
Az utóbbi években számos nagy munkát készítettünk el, szállodákat, éttermeket, stb., ezek közül kiemelkedik a Szent-Gellért Gyógyfürdő női thermál részének asztalos munkái, valamint a férfi rész restaurálása, ahol cégünk a szakmai tudását is megcsillogtathatta. Itt a II. világháborúban bombatalálatban elpusztult berendezéseket, burkolatokat, nyílászárókat kellett, viszonylag rövid idő alatt az eredeti formájában elkészíteni és beszerelni.
Cégünk az utóbbi években több külföldi szállodába, Bécsbe, Grazba, Linzbe és Pozsonyba készített bútorokat, berendezéseket.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz